A hazai egészségügyi ellátórendszer kapcsán zajló közbeszéd folyamatosan visszatérő témája az orvos- és ápolóhiány. Szerencsére a kórházban betegellátást végző orvosokból még mindig nincs kezelhetetlen hiány, azonban az ápoló (szak)személyzet körében jelentkező fokozódó ország- és pályaelhagyás egyre súlyosabb nehézségeket okoz. A maradókra nehezedő sokasodó feladatok (így pl. a betegek testi- lelki gondozása, vagy éppen az adminisztráció), egyre több fizikai és mentális terhet rónak az elkötelezett ápolószemélyzetre, akik már most is erőn felül teljesítenek. A ma már hazánkban is egyre népszerűbb kórházi önkéntes munkavállalás elsősorban az ő terheiket enyhítheti, de számos pozitív hatással bír az önkéntesek jelenléte a betegekre is.

Egy beteg ápolása körül számtalan olyan feladat adódik, melynek az elvégzéséhez nem szükségesek szigorúan vett egészségügyi vagy szakápolói ismeretek. Megigazítani a párnát, segíteni a tisztálkodásban, elkísérni a beteget egy rövid sétára, megetetni, beszélgetni vele, vagy csak csendben, figyelően és értően meghallgatni, mind-mind annak a valódi odafordulásnak (de hívhatjuk pszichés támogatásnak) a fontos eleme, mely vízválasztó lehet a gyógyulás tekintetében. Ezekbe a feladatokba nyugodtan be lehet vonni a kellően motivált, megfelelően felkészített önkénteseket, akik akár az egyszerűbb, nem orvosi adminisztrációs feladatok egy részét is képesek ellátni.

Évente közel két és félmillió aktív fekvőbeteget látnak el a magyar kórházakban, az alapellátásban 55 millió orvos-beteg találkozás történik, míg a szakellátásban ennél is több, összesen 66 millió orvos-páciens kontaktusra kerül sor. A találkozóknak folyományaként 11 millió receptet kapnak kézhez a betegek. Borzasztóan magas számok ezek, így nem véletlen, hogy az egészségügyben dolgozók állandó rohanásban és feszültségben élik mindennapjaikat. Belefér vajon ebbe a feszített tempóba a betegközpontú szemlélet? Mit lehet tenni az ellátói oldalon? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a 2017. január 19-én megtartott első Betegfókusz Konferencián.

Sokan gondolják, hogy a magánegészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevők a jobb ellátásért fordulnak a saját finanszírozást igénylő orvosi ellátáshoz. Ugyanakkor a közfinanszírozott orvoslás és a magánegészségügyi szolgáltatók által nyújtott orvosi szolgáltatások között nincs – és nem is szabad -, hogy szakmai színvonalbeli különbség legyen. A kutatások rámutattak, hogy leginkább az időt és a figyelmet, valamint az ezekből fakadó (gyakran téves) belső biztonságérzetet veszik meg a páciensek a magánegészségügyben, s fizetnek sokszor súlyos összegeket a betegközpontú(bb) ellátásért.

Egyre többen tájékozódnak egészségügyi problémáikkal kapcsolatban az internetről, miközben az orvostársadalom részéről gyakran merül fel komoly kritika ezzel a megoldással szemben. Akár egyetértünk az online tájékozódás jelenlegi trendjével, akár nem, mindenképp foglalkoznunk kell a kérdéssel, hiszen az egészségügyi ellátással kapcsolatos igények és lehetőségek nagymértékben átalakultak, az internetes portálok és közösségi média felületek legfontosabb információforrásokká léptek elő.

A betegségekkel és gyógyszerekkel kapcsolatos információktól az intézmények és orvosok véleményezésén át egészen a konkrét tanácsadásig terjed az egészségügyi témájú online portálok tematikája. Ezeknek a honlapoknak a látogatottsága napról napra növekszik, ezért úgy gondolom, érdemes azzal foglalkozni, mivel segíthetjük betegeinket a tájékozódás során.

Az egészségügyi rendszer egyik legfőbb kihívása a megfelelő és vonzó munkakörnyezet megteremtése, melyet jól illusztrál a világszerte megfigyelhető és fokozódó orvos- és nővérhiány. A kiégéstől való védelemtől a technikai feltételek biztosításán át egészen az anyagi támogatásig számos változásra van szükség, melyekre már több ország is számos hasznos tapasztalatot kínáló stratégiát kínál – írja tanulmányában Dr. Jakab Ferenc.

Jakab professzor úr az Uzsoki Utcai Kórház osztályvezető főorvosa volt, több évtizedes szakmai és tudományos munkájával a hazai egészségügy egyik kiemelkedő alakja. Legújabb tanulmányában az egészségügy humánerőforrás problémáit vizsgálja. Véleménye szerint a világszerte megfigyelhető krónikus orvos-, és nővérhiány hosszú távú rendezése kiemelten fontos, mivel közvetlen hatása van az ellátás színvonalára. Az egészségügyi szektor Európában ma csupán a teljes foglalkoztatottság 10 százalékát adja, miközben a demográfiai változások és az elöregedő társadalom miatt az egészségügyi szakemberek iránti kereslet erőteljesen növekszik.

Ahogy világszerte egyre nagyobb szerepet kapnak az egészségügyben a telemedicina legújabb megoldásai, úgy nyújthatunk ezekkel egyre komolyabb előnyöket nem csak betegeink, de a kórházi személyzet számára is. A fejlesztések legújabb és leggyorsabban bővülő szegmensét a virtuális viziteket lehetővé tevő videórendszerek adják, melyekkel az ellátók s az ellátottak akár több száz óra utazást, illetve várakozást takaríthatnak meg évente.

A telemedicina célja, hogy különféle infokommunikációs eszközök segítségével úgy tegyük lehetővé az eszközös vizsgálatokat, az orvos-beteg közötti kommunikációt, illetve a távolból történő betegfelügyeletet, hogy az orvosnak és a betegnek ne kelljen személyesen találkoznia. Ezzel rengeteg időt és fáradságot takaríthatnak meg a páciensek, ami különösen fontos egy nehezen közlekedő, az otthonát elhagyni nem kívánó beteg esetében. Emellett megtakarítható az utazásra fordított, illetve az egészségügyi intézményekben elkerülhetetlen várakozási idő is, ami a betegek kímélete mellett komoly előrelépést jelent a túlterelt intézmények számára is.

Egy 2016-os, öt szakértő által vezetett kutatás szerint a betegfókuszú ellátással nagyban javítható a cukorbetegség kezelésének hatékonysága és a betegek általános állapota is. A kutatásban részt vevő 615 beteget arról kérdezték, milyen tájékoztatást kapnak az orvostól, ill. rendelkeznek-e az öngondoskodáshoz szükséges információkkal. Az eredmények szerint mindez meghatározó szerepet játszik a cukorbetegség eredményes kezeléséhez szükséges gyógymódok és életmód betartásában.

Az International Diabetes Federation becslése szerint a cukorbetegségben szenvedők száma a 2013-as 387 millió főről 2035-re 592 millióra nőhet. Hasonlóan növekvő trendet láthatunk számos más krónikus betegségnél is, melyek eredményes kezelése egyre fontosabb feladatunk.

A világszerte egyre ismertebbé váló Shared Decision Making (SDM) modell a minőségfejlesztés és a gazdaságosság kettős kihívására hivatott választ adni azzal, hogy az orvos-beteg kapcsolatot erős kommunikációra és közös döntéshozatalra alapozza, támogatva ezzel a gyógyítás hatékonyságát. A legfontosabb ez esetben is az egyensúly megtalálása, azaz a szakmaiság megőrzése mellett kell úgy alakítanunk a kezelés folyamatát, hogy az a lehető legjobban illeszkedjen a beteg igényeihez és lehetőségeihez.

Az egészségügyi rendszer egyik legfőbb kihívása a hatékonyság. Egyre inkább igaz az a megállapítás, hogy gazdaságosan és az erőforrásokkal takarékosan bánva kell a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtani a betegeknek. Ezt a hatékonyságnövelést segíti az úgynevezett Shared Decision Making (SDM), azaz a megosztott, közös döntéshozatal modellje.

Amikor orvoshoz megyünk, arra vágyunk, hogy kellő időt szenteljenek nekünk és türelmesen meghallgassanak, hiszen szeretnénk elmondani a problémáinkat, illetve megosztani a félelmeinket. Bár a szigorúan vett gyógyítás mellett valóban jó lenne, ha az orvosok és a nővérek a fenti igényeinket is ki tudnák elégíteni, tudjuk, hogy a kórházi személyzet minden igyekezete és elkötelezettsége ellenére sem tud mindig eleget tenni az elvárásainknak.

Ha bárki orvoshoz fordul betegségével vagy sérülésével, a számára legfontosabb dologban kér segítséget: egészsége helyreállításában.  A szakmai hozzáértés mellett óriásai szerepe van a bizalmi viszony kialakításának és megtartásának, hiszen a betegnek folyamatosan éreznie kell, hogy mindent megtesznek a gyógyulásáért. A testi tünetek kezelése mellett  így nagy hangsúlyt kap a páciens lelke is.

A Wall Street Journal egyik korábbi cikkében számos vezető egészségügyi szakértőt kérdezett arról, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni az orvos és beteg közötti kommunikációt. A téma fontosságát a rossz kommunikációból eredő súlyos problémák adják.  Az Egyesült Államokban például a műhibák 80 százalékára kommunikációs zavar miatt kerül sor. A lefolytatott mélyinterjúk szerint a szakemberek a beteggel kialakítandó partneri viszonyban, az orvosképzésben és a kórházi munkaszervezésben látják a fejlesztés legfontosabb lehetőségeit.  

A statisztikák szerint az Egyesült Államokban az orvosi műhibák 80 százaléka a rossz kommunikációra vezethető vissza. A Wall Street Journal ebből a tényből kiindulva készített mélyinterjú-sorozatot számos intézményvezetővel és neves szakemberrel. Céljuk az orvos-beteg kommunikáció fejlesztési lehetőségeinek felkutatása és minél szélesebb körű ismertetése volt.

Számos vizsgálat próbálta már felmérni külföldön és Magyarországon is, mennyi idő áll rendelkezésére egy betegnek arra, hogy elmondja panaszát, mielőtt az orvos átvenné tőle a szót. Az eredmények szerint ez az idő csupán másodpercekben mérhető. A kutatások ugyanakkor azt is bebizonyították, hogy a beteg figyelmes meghallgatása csupán minimális mértékben hosszabbítja meg a vizitek időtartamát, a kezelést azonban jócskán lerövidítheti, a gyógyítás hatékonyságát pedig nagyban javíthatja.

Ahogy már számos bejegyzésben hangsúlyoztuk, és ahogy David Blumenthal (a Commonwealth Fund elnök-vezérigazgatója) is említi, az orvos leghatékonyabb eszköze az orvos-beteg kommunikáció fejlesztésére a valós odafigyelés, s az, ha kellő időt tud szánni betegére, illetve a panaszok részletesebb meghallgatására.  Ennek ellenére gyakran tapasztaljuk azt, hogy mivel rövid idő alatt kell az orvosoknak nagyszámú beteget ellátni, legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudnak eleget tenni ennek az igénynek.