Számos vizsgálat próbálta már felmérni külföldön és Magyarországon is, mennyi idő áll rendelkezésére egy betegnek arra, hogy elmondja panaszát, mielőtt az orvos átvenné tőle a szót. Az eredmények szerint ez az idő csupán másodpercekben mérhető. A kutatások ugyanakkor azt is bebizonyították, hogy a beteg figyelmes meghallgatása csupán minimális mértékben hosszabbítja meg a vizitek időtartamát, a kezelést azonban jócskán lerövidítheti, a gyógyítás hatékonyságát pedig nagyban javíthatja.
Ahogy már számos bejegyzésben hangsúlyoztuk, és ahogy David Blumenthal (a Commonwealth Fund elnök-vezérigazgatója) is említi, az orvos leghatékonyabb eszköze az orvos-beteg kommunikáció fejlesztésére a valós odafigyelés, s az, ha kellő időt tud szánni betegére, illetve a panaszok részletesebb meghallgatására. Ennek ellenére gyakran tapasztaljuk azt, hogy mivel rövid idő alatt kell az orvosoknak nagyszámú beteget ellátni, legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudnak eleget tenni ennek az igénynek.
Számos nemzetközi kutatás vizsgálta, mennyi idő áll általában egy beteg rendelkezésére ahhoz, hogy előadja panaszát az orvosnak. A közlemények szerint átlagban 18-23 másodperc után veszi át a szót az orvos, és csupán a betegek negyedének van lehetősége arra, hogy mindent elmondhasson, amit szeretne.
Az elmúlt 24 év tapasztalata alapján azt kell mondanom, teljesen érthető az orvosok részéről ez a fajta „térjünk a lényegre” attitűd, hiszen a jelenlegi rendszerben és feltételek mellett az orvosok egyik legfőbb célja az, hogy legjobb tudásuk szerint mindenkit ellássanak az adott rendelésen, műszakban, vagy ügyeleti időszakban. Ez az időnként személytelennek tűnő találkozás természetesen nem jó sem az orvosnak, sem pedig a betegnek, még akkor sem, ha a beteg ellátása szakmailag teljesen rendben van, hiszen a – látszólagos, vagy valós – sietség mindkettőjük esetében frusztrációhoz vezethet. Arról nem is beszélve, hogy a beteggel való első találkozásra szánt hosszabb idő megrövidítheti és hatékonyabbá teheti az ellátás folyamatát. Mindehhez ráadásul minimális plusz időbefektetésre van szükség: egyes kutatások szerint a legtöbb beteg, aki zavartalanul elmondhatta az összes panaszát a viziten, csupán 60, de legfeljebb 150 „extra” másodpercet igényelt ehhez. Láthatjuk tehát, hogy valóban csak 1-2 percnyi befektetésről van szó, de ez a néhány perc a betegek jóllétében, elégedettségében, s a betegellátás hatékonyságában is óriási előrelépést jelenthet.
A betegek teljesebb körű meghallgatása elősegíti a megfelelő konzultációs légkör megteremtését, a kölcsönös elégedettség, odafigyelés, és bizalom kiépülését. Ha az orvos lehetőséget ad arra a betegnek, hogy pontosabban tájékoztassa őt a panaszairól, családi és munkahelyi hátteréről, aggodalmairól és kórtörténetéről, nagyobb a valószínűség arra, hogy a beteg is odaadóbban hajtja majd végre az orvosi utasításokat, és a teljesebb információfeltárásnak köszönhetően az esetleges tévedés kockázata is nagyban csökkenthető.
A hatékonyabb információáramlásnak köszönhetően számos vizsgálat idő- és pénzigénye is megtakaríthatóvá válik, a beteget nem terheljük felesleges vizsgálatokkal, sőt akár a szükséges vizitek számát is csökkenthetjük. Ez utóbbi előnyök azok, amelyek végső soron az egészségügyi rendszer túlterheltségét csökkenthetik, és amelyek által az orvosoknak valóban lehetőségük lesz több időt szentelni egy-egy betegre.
A valódi betegfókuszú ellátás érdekében még egy szempontra fel kell hívni a figyelmet. Sajnos nagyon sokszor elfelejtünk visszajelezni a beteg számára, pedig nagy szüksége lenne rá. Miután meghallgattuk őt, mindenképp jelezzünk vissza, hogy értjük a problémáját. Ha van időnk, foglaljuk össze röviden az elhangzottakat, illetve a az ellátásra vonatkozó terveinket, javaslatainkat, és adjunk lehetőséget neki az esetleges kiegészítésekre. Ezt követően egy már megalapozott partnerség keretében, a beteggel együttműködve indulhat a kivizsgálás, illetve az ellátás folyamata.
Értelemszerűen a fenti megállapítások nem vonatkozhatnak egyformán minden orvosra és ellátóhelyre, hiszen orvosonként és szakmánként is más lehet a tempó, valamint az ellátási algoritmus. Ami viszont mindenhol kötelező (lenne) az a valós és teljes figyelem abban az időben, amit a betegre szánunk.
