Betegfókusz

Gyerekek, irány az egészségügy!

2017. november 06. - Ficzere Andrea

Gyakori tapasztalat, hogy az orvos-beteg közötti kapcsolat minőségének javulása, vagy egy másik orvossal, ápolóval szerzett jó élmény igazi lendületet ad a gyógyulásnak. Bár az utóbbi időben sokan szólaltak meg abból a célból, hogy felhívják a figyelmet az egészségügyi dolgozók (nehéz) helyzetére és az időről időre felerősödő pályalehagyásra, úgy érzem, a beszéd már régen nem elég, cselekednünk kellene. Az írogatás és elemzés helyett konkrét lépésekre és tettekre van szüksége a magyar egészségügynek.

resized_gyerekek_shutterstock_388660693.png

Tudvalevő, hogy ápolók és orvosok nélkül nincs egészségügy. A béremelés pozitív hatásai, illetve a munkakörülmények lehetőség szerinti javítása mellett – mely esélyt ad a pályaelhagyók visszacsábítására –, minden figyelmünket a gyermekekre, a pályaválasztás előtt állókra kell fordítanunk. Lehetőséget kell nekik teremtenünk arra, hogy valódi élményekből táplálkozva, az egészségügy szépségeit megismerve választhassák a szakmánkat, és ne tévessze meg őket idő előtt a közhangulat, a mai magyar egészségügy megítélése. Ez volt a célunk akkor, amikor megnyitottuk kórházunk kapuit a gyermekek előtt.

Hivatásunk éjszakája programunkkal elsősorban hetedikes-nyolcadikos, pályaválasztás előtt álló diákokat kerestünk meg, de a közeljövőben középiskolás diákokkal is szeretnénk felvenni a kapcsolatot. Úgy tűnik, a kezdeményezésünk nem volt egyedülálló, mert azóta a zalaegerszegi kórházban is indult hasonló programsorozat, aminek természetesen nagyon örülünk, és bízunk abban, hogy más kórházak is csatlakoznak majd a folyamathoz.

Első alkalommal október végén jöttek lelkes gyermekek a kórházba, akik a beszámolók alapján nagyon jól érezték magukat. Míg az esemény elején pusztán egy-két fiatal játszott azzal a gondolattal, hogy az egészségügyi pályára adja a fejét, addig a program végén a többség úgy távozott, hogy ő mindenképpen egészségügyi dolgozó szeretne lenni. Nyilvánvaló, hogy ez a lelkesedés alábbhagyhat a jövőben, s esetleg egészen más irányban tanulnak majd tovább az érintettek, mégis, biztos vagyok abban, hogy megfelelő hozzáállással, őszinte beszélgetéssel, s a szakma szépségeinek megismertetésével igenis lehet(ne) utánpótlást találni az egészségügynek.

A 24 iskolás megismerkedhetett az egészségügyi képzési lehetőségekkel, végigjárhatta a kórház osztályait, bepillanthatott az ápolói, a laboratóriumi szakasszisztens, a képalkotó, az analitikus, a szövettani asszisztens, a műtősnő, valamint a műtőssegéd munkájába. Az ápolási igazgatóság munkatársai interaktív módon mutatták be az egyes szakmákat, majd kisebb csoportokra bontva bejárták az onkológia osztályt, kipróbálták a sugárterápiás gépeket, megtanulták a helyes kézmosás és bemosakodás, illetve az újraélesztés technikáját, valamint a sebészeti osztály vizsgáló és kötöző helyiségében meghatározhatták saját vércsoportjukat is. Néhány gyakran használatos eszköz - így az EKG, a vércukor- és vérnyomásmérő - működése is terítékre került.

uzsoki-nyilt_nap.jpg

De mindez nem elég. Mivel szeretnénk életre szóló elköteleződést kialakítani a gyermekekben, muszáj a kezdeti látványos lelkesedés támogatásán túl azt is megértetni velük, hogy ebben a szakmában nagyon fontos az élethosszig tartó tanulás, a folyamatos önképzés, az állandó megújulás. A szorgalom, az odaadás, a folyamatos szakmai továbbképzés mellett egy jó értelemben vett anyáskodó, meleg attitűd is kell ehhez a szakmához, amely „megbocsátja” a nehéz helyzetben lévő beteg esetlegesen rossz kommunikációját, türelmetlenségét, elvárásait, jól kooperál a kollégákkal, és megbirkózik a túlfeszített rendszer okozta nehézségekkel. S valljuk be, ezek a dolgok sokkal nagyobb erőt, megértést és türelmet kívánnak, mint azt innen az íróasztal mellől gondoljuk.

Az Uzsokiban a következő általános iskolásoknak szóló pályaválasztási nyílt napra november 10-én kerül sor. 

A bejegyzés trackback címe:

https://betegfokusz.blog.hu/api/trackback/id/tr4713195988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jazo 2017.11.07. 14:48:47

A pályaválasztásnál még nincs gond, csak mivel ebből a munkából kellene megéljenek, inkább külföldre mennek az iskola elvégzése után, ahol megfizetik őket.

Bezzeg ha focisták lennének....
süti beállítások módosítása