Betegfókusz

Otthon gyógyulni jó és eredményes

2017. augusztus 14. - Ficzere Andrea

Felmérések igazolják, hogy az otthoni ellátás pozitívan hat a betegekre – legalábbis ahol erre lehetőségük van a pácienseknek. Az Egyesült Államokban készült legutóbbi felmérések szerint érdemes a betegeknek saját megszokott környezetükben és szeretteik körében gyógyulni. Nem véletlenül fogalmazták meg a felmérés elvégzői azt az ajánlást, amely szerint az orvosok, amikor csak tehetik, vegyék igénybe, illetve ajánlják betegeiknek az otthon gyógyulás lehetőségét. Ezt a megoldást ma már kb. 15 ezer szolgáltató teszi lehetővé közel 5 millió páciens számára az Egyesült Államokban. Az orvosok pedig – főleg azok a specialisták, akik korábbi betegeik ajánlásai alapján szerzik új pácienseiket – egyre nagyobb arányban keresik annak a lehetőségét, hogy a betegek a legtöbb pozitív tapasztalathoz jussanak gyógyulásuk során.

doctorathome2.jpg

Az ajánlások alapján az alábbi eljárásokat és beavatkozásokat érdemes a betegek otthonában alkalmazni: sebkezelés, intravénás gyógyszeres kezelések és táplálás, injekciózás, vagy a krónikus, de könnyen kézben tartható megbetegedésekhez köthető felügyelet, gondozás.

A felmérések alapján számtalan területen jár előnyökkel a betegek otthoni gyógyítása, amely a tengerentúlon is elsősorban az utókezelések és a krónikus megbetegedések esetében elterjedt gyakorlat. Legfontosabbak: az otthoni környezet nyújtotta biztonság, komfort és az ehhez kapcsolódó javuló gyógyulási esélyek, a kezelések hatékonyságának növekedése, illetve a másodlagos kórházi fertőzések elkerülése.

Természetesen ehhez a szolgáltatáshoz a téma iránt elkötelezett orvosok és professzionális támogatók mellett szükséges a páciensek magas fokú egészségértése is. A gyógyítás ugyanis együttműködés eredménye, amelyben a páciensnek is fontos szerep jut, hiszen követnie kell az orvosi utasításokat, be kell tartania a gyógyszerezési előírásokat és a diétát, illetve az egyéb kiegészítő tevékenységeket is komolyan kell vennie. Ilyen például a gyógytorna.

Hazánkban ez a fajta megközelítés még egyáltalán nem terjedt el, aminek persze több oka is van. Ezek közül talán az egyik legfontosabb az otthoni orvosi ellátást biztosító professzionális szakmai szolgáltatók hiánya. Igaz, vannak otthoni ápolást végző szakemberek, ők azonban elsősorban ápolói szolgáltatást nyújtanak, jellemzően idősebb betegek számára, s nem is feltétlenül egészségügyi, sokkal inkább szociális megközelítésben. Az otthoni ellátás terjedését gátolja a jelenlegi finanszírozási rendszer is, mivel az egészségügyi intézmények a betegek kórházi ellátása alapján kapnak elszámolást – emiatt találkozunk bizonyos szakmákban olyan esetekkel, amikor a beteg papíron kórházban fekszik, de valójában otthon lábadozik.

Mindezeket persze színezi a betegek egészségértése, ill. sok esetben annak hiánya, amely miatt jelenleg az orvosok akkor érzik nagyobb biztonságban pácienseiket, ha szem  előtt vannak, hiszen – főleg idős korban, illetve bizonyos betegségek kapcsán – kérdéses, hogy követni fogják-e a kezelési tervet, beszedik-e a gyógyszereket, vagy éppen megjelennek-e majd a kontrollvizsgálatokon.

Bízom abban, hogy részben a finanszírozás módosításával, részben az egészségtudatosság növekedésével, illetve a saját kezelésükben való aktívabb részvétellel minél több beteg kerül majd haza a ma megszokottól sokkal korábban a kórházból, és saját megszokott környezetükben, normális életvitel mellett sokkal hamarabb tudnak gyógyulni, illetve visszatérni a munkájukhoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://betegfokusz.blog.hu/api/trackback/id/tr2512747428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szsuzsanna 2017.08.15. 09:28:49

Kedves Andrea!
-Az amerikai beteg ellátást, házi-gondozást összehasonlítani az itthonival??? -hol ÉLSZ?
-Volt már "átlag" kórházban valakid, akit látogattál???
-Gondoztál, ápoltál már valakidet otthon??? Biztos, hogy NEM!
Ilyen összeollózott, valóságtól elrugaszkodott, "fotelírást",.... -mélységesen szégyelld magad!
-Az utolsó bekezdésed egyszerűen hányingert keltő....-ilyen süket-hülye dumát, csak az írhat, akinek halvány fogalma nincs...
Az INDEX is mélységesen szégyellhetné, hogy egy ilyen IZÉT CÍMLAPRA TESZ!

2017.08.15. 09:41:49

Ficzere! Pontosod tudod te a magyar a viszonyokat te nyomorult fideszbérenc! Hánynom kell a fajtádtól.

AKUTSzakasz 2017.08.16. 15:50:21

@szsuzsanna:
Szövegértéshez egy kis segítség:
- Az Ön által feltett kérdés: "-Az amerikai beteg ellátást, házi-gondozást összehasonlítani az itthonival??? -hol ÉLSZ?"
- A szerző által leírt tény: "Hazánkban ez a fajta megközelítés még egyáltalán nem terjedt el, aminek persze több oka is van. Ezek közül talán az egyik legfontosabb az otthoni orvosi ellátást biztosító professzionális szakmai szolgáltatók hiánya. Igaz, vannak otthoni ápolást végző szakemberek, ők azonban elsősorban ápolói szolgáltatást nyújtanak, jellemzően idősebb betegek számára, s nem is feltétlenül egészségügyi, sokkal inkább szociális megközelítésben."
- A válaszom, mint kívülálló: Egy egyszerű ténymegállapítást olvashat a szerzőtől idézve, melyben sehol nem lelhető fel olyan markáns mértékben az összehasonlítás iránti vágy, mint amilyen mértékben azt belelátni kívánta Ön, mint kommentelő. Adott esetben egy publikálás akkor érdemi, ha a példaként felmerülő tények mellé, viszonyításalapot illesztenek. Bár a korábbi kommentjeiből az jön le, hogy az otthoni betegellátást a szívén viseli -ami egy nagyon dicséretes dolog- mégis úgy vélem, hogy egyszerűen csak kötekedni szeretett volna, mert a téma lényegi értelme felett sikerül rendesen elsiklania.
A stílusról: "az ember maga a stílus"
A folyamatosan triplázva alkalmazott írásjelek (kérdő -és felkiáltójelek) nyomatékosságot elérni kívánó használata, illetve a nagybetű használatának, többnyire helyreutasító kifejezésekkel tarkított "kirakatváltozata" egy, olyan trollszármazéknak minősülnek a mai világban, amelyből kiviláglik a rugalmatlanság légmentesen lezárt burája alá rekedt ember, aki egyszerűen csak haragudni jár a blog.hu-ra.

Egyszerűen nem értem a felháborodásának okát, mert a cikkben ugyan nem találni egy olyan elemet sem, ami sértő lehetne. Nekem kifejezetten tetszik, hogy az eü szakma ezen területét is érinti egy szemléletváltással foglalkozó blog. Tetszik, hogy nem egysíkú, hanem többsíkú. Az ilyen széles látókörre szükség van!

Az otthonápolás egy fontos téma, ami nem egy, nem kettő, hanem többrétegű és e tekintetben rendesen körüljárható. Az ön által gyomortartalom ürítéshez hasonlított utolsó egy mondat a cikk egyik bekezdésére történő visszautalás volt, kedves Zsuzsanna

Ez egy előrelátó és sokakat foglalkoztató téma volt, amit 1377 ember el tudott olvasni úgy, hogy megértse.. Sajnálom, hogy önnek nem sikerült !

üdv: AKUTSzakasz (szerk)

Sándor Juhász1955 2017.08.16. 16:10:32

Sok orszag "be van rendezkedve " a házi ápolásra, Magyarországon ha elkezdenek szervezni, 2030-ra talan összejönne... Pl. Svédországban ha lázas vagy, a 3-4. nap kérsz telefonos segitseget egy orvostól... Alig van rendelo, kórházba csak végső esetben kuldenek, de iszonyat jol felszerelt gyogyszertaraik vannak, ahol mindent megkapsz, hogy ellasd magad. Amerikaba, Kanadaba NE MENJ 70 felett kórházba, mert tepsiben jössz ki!!!! Ha nagyon beteg vagy, ez mar 60 felett is 50-50%... Magyarországon fingik Pista egy budoset es rohan , hogy irjak ki egy het maródra...
Én csak a sajat szemszogembol ismerem ezt. A falvakban latom "házi ápolás" cimen mit művelnek... Semmit! Bevasarolnak, elpletykalnak egy-ket órán at. Vagy kihivjak az ügyeletes orvost , aki "ötezer" utan közli, hogy "koszonom, de nem kávézom..."... 10E-ert megy házhoz vitamininjekciot adni... A fenti cikk is egy lehetoseget jelez, nem tényként közli, hogy milyen fahin minden... Álmodozik kicsit az írója, hogy hatha eljön azaz idő, hogy vegre TENYLEG annyit költenek Magyarországon is az egészségügyre mint amennyit valójában kellene!!! De ez nem a szerzin es nem az egészségügyi dolgozokon mulik. Ok sajnos nem dinthetnek a penzek elosztása felett. En azert drukkolok!, mert valoban jobb eredményt erhetnek el az otthon gyógyulok mint az alulfinanszirozott egészségügy intezmenyekben fekvok.

L.Smith 2017.08.16. 20:30:50

@szsuzsanna
Stílus könyörgöm!....

Idézek Öntől(maradok a magázódásnál ):
"-Gondoztál, ápoltál már valakidet otthon??? Biztos, hogy NEM!"
Erre vannak az otthonápolásban dolgozó szakemberek....a család belevonható,de természetesen nem kötelezhető!
"-Volt már "átlag" kórházban valakid, akit látogattál???"
Ez hogy jön ide?A két ápolási forma(kórház vs otthon ápolás) két külön világ...egymást kiegészíti,de nem helyettesíti...
Ha valaki ért picit is az otthon ápoláshoz,akkor tudja ,hogy a legfontosabb:a kórházban a beteg alkalmazkodik.Otthon ez nem feltétlenül van így..
Ugyan a fekvőbeteg intézményekben van(ha egyáltalán elégséges) állandó orvos-ápoló jelenlét, súlyos állapotrosszabbodás esetén azonnali beavatkozási lehetőség, folyamatos kontroll, nem kell bejárni a vizsgálatokra, a varratszedésre, és a fizioterápiás kezelésekre, mert helyben van,de...
ha a beteg otthonában gyógyul:
állapotától függően végzi otthonában a teendőit, a megszokott életritmusában él,
(akkor eszik, alszik amikor szeretne, akkor kel amikor szeretne), meghatározott időpontban és gyakorisággal látogatja őt a szakember, nem kell aggódni a betegnek az otthona, családja, vagy a háztáji dolgok miatt, közvetlenebb ápoló-beteg kapcsolat kialakulása.
A beteg állapota, betegségei határozzák meg főként ennek a lehetőségét,illetve az adott lakóhelyen található otthon(hospice)ápolási szolgálatok száma-megléte.
Mégis mihez kellene hasonlítani a hazai helyzetet?Itthon A 90-es évek óta szerveződik az otthon ápolás,de az USA-ban ennél jóval régebbi a tapasztalat!!!
Miért kell személyeskedni?????
Gondolom,Zsuzsanna nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a területen,hogy ilyen kritikával él....
Hogy egy picit segítsek...
Számos területen népszerűsödni kellene ennek a szakágnak(háziorvos,szakorvos....engedjék ki a kezeik közül azokat,akik otthon is gyógyulhatnak....sokkal eredményesebben)
Jobb finanszírozás kellene
És nem utolsó sorban a társadalom egészségkultúrája is fejlesztésre szorul!!!!
És nem utolsó sorban Ön is,kedves Zsuzsanna...nem sorolom, hogy mennyi mindenből....

Üdvözlettel:
L.Smith
süti beállítások módosítása