Betegfókusz

Utolsó kommentek:

Európai téridő 2018.02.11. 10:08:49

A médiamunkások is részesek abban az elkövetésben, amely miatt ma itt tart az egészségügy.

Bejegyzés: Interjú: „Érződik az emberhiány, tisztelettel azonban sokat lehetne javítani a helyzeten”

Hórukk 2018.02.10. 20:56:08

Ahol kevés a fizetés, ott leginkább azok maradnak a pályán, akik más, jobban fizető pályára alkalmatlanok. Ezek közt aztán nagyon sokan vannak olyanok, akik az egészségügyi pályára is alkalmatlanok, mégsem lehet megszabadulni tőlük, mert nincs kit beállítani helyettük. Ezektől aztán ne várjon senki szakértelmet, hibátlan munkát, empátiát. Egyszerűen meg kell fizetni ezt a szakmát is, aztán - csakis hosszú távon - fog javulni az egészségügyi szolgáltatások minősége, leginkább azáltal, hogy értelmesebb, lelkiismeretesebb, motiváltabb nővérkék (és orvosok) fognak dolgozni az egészségügyben.

Bejegyzés: Interjú: „Érződik az emberhiány, tisztelettel azonban sokat lehetne javítani a helyzeten”

Brix 2018.02.10. 18:33:09

A tisztelet jele az, ha anyagilag is megbecsülnek egy szakmàt. Amíg megfelelő bérezes nincs, addig az ápolói szakmànak nem lesz becsülete. 2010-2015 között semmilyen béremelés nem volt, ezt próbàltàk meg az elmúlt 2-3 évben kompenzàlni, de csak részben sikerült...Valamit azért érzékelt ebből a kormànyzat, mert gyorsan előrehoztàk az év végi béremelést...Ha lesz megfelelő bérezés, perspektíva, akkor lesz munkaerő es lesznek fiatal szakemberek is az egészségügyi pàlyàn. Az elhibàzott egészségpolitikàn kell vàltoztatni: több forràst GDP arànyosan az egészségügynek és minden jobb lesz a jövőben!

Bejegyzés: Interjú: „Érződik az emberhiány, tisztelettel azonban sokat lehetne javítani a helyzeten”

micimate 2018.02.10. 17:07:24

Családi körben látom a problémának azt a szeletét is, amiről a dolgozat szól, de a baj sajnos igen nagy, és sokrétűbb. A kórházak osztályain az akut ágyak hol kisebb, hol nagyobb részét krónikus betegek foglalják le, akik az ápoló személyzetnek sokkal nagyobb terhet jelentenek mint az akut betegek. Ezeknek az embereknek szociális otthonokban, krónikus ápolási intézményekben lenne a helyük, csakhogy azért sokat kell fizetni. Az arra kapható orvosoknak viszont jóval kevesebbet. Így van hely, gyógyszer, étkezés, csak éppen szív az OEP, az ápolók, és nem utolsó sorban azok az akut betegek akiknek nem jut hely. Amennyiben az orvos létszámot, és az ápolóit a tényleges akut számokhoz viszonyítjuk (nemkülönben az ágyak számát), könnyű látni, hogy nemcsak a kormányzati felelőtlenség akadályozza az egészségügyi dolgozók (orvosok, és ápolok) méltányos jövedelmének megfizetését, hanem ez az ellenőrizetlen feudális rendszer is. A sor még hosszú, de más tapasztalásokat is meg kellene hallnia az ágazat irányításának, ellenőrzésének.

Bejegyzés: Interjú: „Érződik az emberhiány, tisztelettel azonban sokat lehetne javítani a helyzeten”

Ad Dio 2017.12.02. 22:36:58

@AKUTSzaksaz:

Nem haragszol ugye, de továbbra sem esek hasra a dologtól :-).

Bejegyzés: Science fictionből valóság: már emberi szívet is nyomtathatunk?

AKUT Szakasz 2017.12.02. 18:10:39

@Ad Dio:
Azt gondolom, hogy a szerző elsősorban a 3D nyomtatás orvostechnológia részét helyezte előtérbe. Korábban a hvg-n megjelent egy cikk, amiben a repülőgépgyártásról írtak a 3D nyomtatás lehetőségeit latolgatva. A cikk végén egy megdöbbentő számmal álltak elő, amelyből kiderült, hogy mennyivel olcsóbb lesz egy gép előállítása a +D nyomtató segítségével. ( a számszerűsítéshez, a mi mennyi, mi olcsó -hoz) cikk.:hvg.hu/tudomany/20171118_general_electric_3d_nyomtato_repulogep_alkatresz

Egészségügyi, orvosszakmai oldalról: Azt gondolom, hogy az egészség, vagy annak visszaszerzése mindent megér annak, aki pl egy új szervre vár. Mind az orvos, mind pedig a beteg oldaláról nézve, egy nagyon várt technikai újítás a 3D nyomtatás lehetősége.

Ezzel kapcsolatban, szintén a hvg-n jelent meg egy cikk, amelyből idéznék: "Az Amerikai Egészségügyi Hivatal adatai szerint tavaly az USA-ban 148 ezer ember várt szervátültetésre, és közülük mindössze 27 ezren kerültek sorra. A technológiának még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy az orvosok segíteni tudjanak az új szervre váró embereken, de elméleti szinten lehetséges bármilyen szervet „megépíteni”. 2015-ben a L'Oreal kozmetikai vállalatnak például már sikerült emberi bőrt előállítania 3D-s nyomtatás segítségével" "A nyomtatást még megelőzi egy apró beavatkozás, aminek során őssejtmintát vesznek a betegtől. Az őssejteknek az a speciális tulajdonságuk van, hogy osztódással bármilyen specializálódott sejtté képesek átalakulni. Kitenyészthetők belőlük például a máj, a vese, de akár a csontszövet sejtjei is. " Teljes cikk itt: hvg.hu/tudomany/201702__szervgyartas__3ds_nyomtatas__onvezeto_autok__transzplantacio_helyett_nyomtatas

A szerző cikke nagyon jó, és nagyon jól felépített. Mindenképpen pozitív, előremutató gondolkodásra utal az, ha egy szakember, egy orvos a jövőt latolgatja.

Üdvözlettel

Bejegyzés: Science fictionből valóság: már emberi szívet is nyomtathatunk?

Ad Dio 2017.12.02. 09:53:15

@midnightcoder2:

Az orvoslásban minden bizonnyal van jövője. Középtávon az egyedi protézisek és művégtagok esetében, később - talán - az őssejtes "nyomtatás" is felmerül majd mint realitás. De azért még itt is kissé túl van tolva a bicikli: a nyomtatott protézisek szilárdsága még messze nem vethető össze a forgácsolással készítettekkel - egyszerűen mert a gyártási technológia nem olyan (a rétegek közti kohézió gyengébb mint a rétegeken belüli). Ezt nagyon nehéz kiküszöbölni.

Nb: van 3D nyomtatónk, időnként használjuk is a műhelyben, de nem borulunk le előtte fél óránként csendes hálaadó imára, mert azért annnnnnnyira nem nagy a hozzánk adott értéke. Játéknak viszont nagyon jó, meg le lehet az ügyfeleket nyűgözni vele (ahogy a drónnal is :-) ).

Bejegyzés: Science fictionből valóság: már emberi szívet is nyomtathatunk?

midnightcoder2 2017.12.02. 09:29:47

@Ad Dio: Ugyanakkor pont az orvoslás az, ahol az árak amúgy is az egekben vannak, ugyanakkor elég nagy igény lehet az egyedi munkadarabokra. Amúgy tök jó hogy vannak ezek a sci-fi dolgok, csak olyasmi ez is mint a fúziós reaktor és a különböző beharangozott rákgyógyítási technikák: mindig 20 év múlva lesznek kész.

Bejegyzés: Science fictionből valóság: már emberi szívet is nyomtathatunk?

Ad Dio 2017.12.02. 08:24:17

"A 3D-nyomtatókat egyre több területen használják, mert precízebbek és olcsóbbak, mint a fröccsöntéses eljárások."

Ebből sajnos egyik sem igaz. Egyedi munkadaraboknál, esetleg kis szériánál lehet olcsóbb, mivel a présöntő forma elkészítése drága. Egyébként a fröccsöntés sokkal olcsóbb és gyorsabb gyártási eljárás. A pontossága pedig csak nagyon drága alapanyagok/nyomtató esetén közelíti meg a fröccsöntést.

Ráadásképpen a fröccsöntés sokkal homogénebb, tervezhetőbb munkadarabot eredményez.

A 3D nyomtatás mai szintjén egyedi munkadarabok legyártásánál használható. Esetleg olyan helyeken, ahol gyorsan kell megoldás és az odajuttatás problémás.

Bejegyzés: Science fictionből valóság: már emberi szívet is nyomtathatunk?

AKUT Szakasz 2017.11.22. 14:25:48

@midnight coder: Mint szakember írom le önnek, hogy az egészségértés, a betegségértés és a prevenció a legfontosabb.
Mindhárom benne van a cikkben... :)

Bejegyzés: Mi lenne, ha játékosítanánk az egészségügyet?

midnight coder 2017.11.22. 14:22:02

@AKUTSzaksaz: Nekem ezzel az egésszel az a bajom, hogy az egészségügy szemmel láthatóan inkább a bajok kezelésére mint gyógyítására koncentrál. Amiben benne lehet az is, hogy a gyártók finoman szólva nincsenek túlzottan motiválva anyagilag a hatékony megoldások kifejlesztésére. És sokkal jobb, ha a betegeket és a potenciálisabb betegeket lefoglaljuk ilyesmikkel, illetve jobbnál jobb életvezetési tanácsokkal, mint ha a kis hülye fejükben felmerülne a kérdés, hogy miért nem fejlődött érdemben a gyógyítás az elmúlt 50 évben, miközben kevés ágazatba ömlött több pénz.

Bejegyzés: Mi lenne, ha játékosítanánk az egészségügyet?

AKUT Szakasz 2017.11.21. 23:47:25

@midnightcoder2: Mielőtt reagálnék a hozzászólására, szeretnék idézni a szerzőtől: "A krónikus megbetegedések esetén is rendkívül fontos például, hogy a beteg megtanulja kezelni betegségét, és odafigyeljen az életmódjával kapcsolatos előírásokra, illetve a gyógyszeres kezelés betartására. "

Ahogy a szerző is, úgy én is, és rajtam kívül még több ezer szakember üdvözli annak a lehetőségét, hogy vannak ilyen alkalmazások,illetve azt, hogy van olyan szakember, aki ezeknek az alkalmazásoknak a bevezetését szorgalmazza. Nehéz lenne azt most itt röviden körvonalazni, hogy mekkora segítség az a szakembereknek, ha a betegek értik a betegségüket, és tudatosan tudják azt az alkalmazás segítségével menedzselni. A gyorsabb állapotromlások megelőzhetővé válhatnak egy-egy ilyen alkalmazással. Következésképpen, elkerülhetővé válik egy esetlegesen hosszabb kórházi ellátás, vagy több új gyógyszer szedése.
Az adott helyzetnek megfelelő életmód önálló elsajátítása a vizsgálatok és kezelések után, nagyon nehezen megoldható és megterhelő a laikus emberek számára.
Ez, a cikkben vázolt lehetőség valóban sokat tudna nekik segíteni,

üdvözlettel

Bejegyzés: Mi lenne, ha játékosítanánk az egészségügyet?

midnightcoder2 2017.11.21. 19:54:53

Jó ötlet. Játsszuk azt, hogy amíg a rákra, cukorbetegségre nincs megbízható gyógyszer, addig a gyógyszergyárosok közül minden nap valaki elveszít egy életet. Szerintem ez tényleg nagyon sokat segítene ezeknek a betegségeknek a leküzdésében.

Bejegyzés: Mi lenne, ha játékosítanánk az egészségügyet?

Jazo 2017.11.07. 14:48:47

A pályaválasztásnál még nincs gond, csak mivel ebből a munkából kellene megéljenek, inkább külföldre mennek az iskola elvégzése után, ahol megfizetik őket.

Bezzeg ha focisták lennének....

Bejegyzés: Gyerekek, irány az egészségügy!

AKUT Szakasz 2017.10.10. 21:31:34

@röf: Nemár... Szerintem nagyon fontos, hogy valaki végre felkarolja ezt a témát. Annak meg kiváltképpen örülünk, hogy egy olyan ember teszi mindezt, aki gondolati és gyakorlati síkon is tud tenni annak érdekében, hogy ne csak téma legyen, hanem a mindennapokba beépült gyakorlati elem. Mi szakemberek, nagyon támogatjuk a kezdeményező témafelvetést :)

Bejegyzés: Egészségtudatosság: évtizedes a lemaradásunk
süti beállítások módosítása