Betegfókusz

Az egészségértés fejlesztését gyermekkorban kell elkezdeni

2018. január 19. - Ficzere Andrea

Már többször elemeztük, mennyire alacsony a magyar lakosság egészségértése. Természetesen nem pusztán hazánkban létező jelenségről van szó, és amellett, hogy ennek a bejegyzésnek a célja a figyelem felhívása a problémára, nem szeretne az absztrakció szintjén megmaradni – konkrét példákat, netán megoldási javaslatokat szeretne felsorakoztatni. Az egészségértés fejlesztését interdiszciplináris módon lehet és kell megközelíteni. A megoldás kialakításából nem vonhatja ki magát az egészségügy és az orvostársadalom sem, ugyanakkor szükséges és valahol megkerülhetetlen, hogy az oktatással karöltve közösen tegyünk kísérletet arra, hogy hosszú távú megoldást találjunk az egyre égetőbb problémára.

resized_shutterstock_662508835.png

A European Health Literacy Consortium vezetésével és az Európai Bizottság finanszírozásával készült felmérés eredményét mutatja be az alábbi grafikon. A European Health Literacy Survey számaiból jól látszik, hogy a vizsgált országok lakosságának nagy része nem megfelelő, vagy problémás egészségértéssel rendelkezik, azaz nehezen képesek feldolgozni és alkalmazni az egészséggel, a betegséggel, valamint azok kezelésével kapcsolatos információkat. Ezeken túlmenően nem igazán értik a prevenció lényegét, az egészségfejlesztés fontosságát, valamint az egészségügyi rendszer működését sem.

survey2_jpg.pngA European Health Literacy Survey eredménye: egészségértés nyolc európai országban

Az Európán kívüli fejlett országok esetében sem sokkal jobb a helyzet. Az amerikai lakosság több mint egyharmadának vannak nehézségei az egyszerűbb egészségügyi információk feldolgozásával, így például az orvos utasításainak megértésével, vagy a betegtájékoztató értelmezésével. Az amerikai kormány szerencsére időben reagált a problémára: 2010-ben nemzeti akciótervet dolgozott ki az egészségértés fejlesztése céljából (National Action Plan to Improve Health Literacy).

Nem meglepő módon a fejlődő országok vonatkozásában a legrosszabb a helyzet. Ezekben az országokban az elérhető technológia is más megoszlást mutat, mint a fejlettebb régiókban, itt ugyanis az úgynevezett ’mobile health’ rendszer mutat legnagyobb penetrációt. Az angol kifejezés a mobil és a vezeték nélküli megoldások használatát jelenti az egészségügyben. A helyi viszonyokra jellemző, hogy nemcsak az egyéb, más országokban népszerű és gyakran használt technológiáknál működik jobban az „m-health”, hanem sajnos lényegesen magasabb színvonalú, mint a helyi egészségügyi ellátórendszer. Mivel az ellátórendszer minőségét nem lehet egyik pillanatról a másikra megjavítani, a legfontosabb problémákat, ha máshogy nem megy, például m-health megoldásokkal igyekeznek orvosolni. Az úgynevezett CommCare Program Indiában például egy mobilapplikációt használva ad tanácsokat nőknek és kamaszlányoknak a menstruációs higiéniáról, a szexuálisan terjedő betegségekről, valamint a családtervezési módszerekről.

Globális szinten a World Health Organization és az International Telecommunication Union 2012-ben indított el egy úgynevezett National eHealth Strategy Toolkitet, amely azoknak az országoknak kíván segítséget nyújtani, amelyek kormányzati szinten szeretnének akciótervet kidolgozni az eHelath-re vonatkozóan. Az említett eszköztár az információs és kommunikációs technológiák egészségügyben történő implementálásához kíván segítséget nyújtani. Ugyancsak a WHO-nak köszönhető a Health Academy névre hallgató kezdeményezés, amelynek célja a betegségmegelőzés, valamint az egészségtudatosság fejlesztése Gambiában, Ghánában, Jordániában, Egyiptomban, Libanonban és a Fülöp-szigeteken. A WHO a Helath Academy kurzusaival támogatja ezekben az országokban a digitális eszközök bevezetését.

Ahogy erről már többször írtunk, az egészségértés sajnos Magyarországon sem megfelelő. Az AIPM Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének 2015-ös kutatása rávilágított arra, hogy minden második magyar embernek gondot okoz az egészségügyi információk feldolgozása. Tehát itthon is lépnünk kell.

A magyar lakosság egészségi állapotának és egészségértésének javítása érdekében olyan stratégia és akcióterv kidolgozására van szükség, amely anyagi helyzettől és társadalmi hovatartozástól függetlenül egyenlő hozzáférést biztosít az egészségügyi szolgáltatásokhoz, valamint a szükséges egészségügyi információk megszerzéséhez. Ezen az egyébként alapvetésnek számító gondolaton túl a hangsúlyt az oktatásra és az egészségnevelésre kell fordítanunk, s természetesen a kezdő lépéseket is itt kell megtennünk. Rendkívül fontos lenne már egészen kisgyermekkortól kezdve tanítani a gyermekeket az életkoruknak megfelelő oktatási anyagok segítségével úgy, hogy nagyban támaszkodunk a gamifikációs és digitális képzési megoldásokra, valamint a mobil- és egyéb okos eszközök használatára. Az innovatív, ugyanakkor helyes és praktikus egészségügyi információk, valamint a rohamtempóban fejlődő kommunikációs technológia összekapcsolása áthidalhatja az egyre szélesedő űrt az egészségértésben.

Az egészségre nevelés azonban nemcsak szigetszerűen, egy-egy vállalkozó kedvű tanár, orvos, vagy mondjuk mentőtiszt elkötelezett tevékenységét kell, hogy jelentse, hanem átfogó, nemzeti programként kell megjelennie a jövőben. Valódi szemléletváltásra van szükségünk. Óvodáskortól egészen az idős emberekig kell ívelni a folyamatnak úgy, hogy minden korosztály a maga nyelvén és szintjén legyen megszólítva. Az fejlesztésnek a hivatalos, tananyagba beépülő szegmensen túl meg kell jelennie a mindennapokban is. Az óvodai játékoknál, a délutáni iskolai szakkörökben, a sportklubokban, de jelen kell lennie az aktív dolgozó populáció, illetve az idős emberek által elérhető felületeken, így az interneten, mobileszközökön, nyomtatott sajtóban, és a televízióban, rádióban is. Képzéseket, betegtájékoztató eseményeket kell szervezni az érdeklődők számára. Lehet ez például egy cukorbetegek számára működő klub, ahol folyamatosan ellenőrizzük a betegeket, és tájékoztatjuk őket a betegségükkel kapcsolatos legfontosabb információkról, újdonságokról, lehetőségekről, vagy akár egy iskolások számára elindított, az újraélesztést bemutató és megtanító kurzus is. Mindkét kiragadott példa működik az Uzsokiban, de azt gondolom, sok más kórházban is fellelhető hasonló kezdeményezés.

Ha kitekintünk a nagyvilágba, láthatjuk, hogy az egészséggel és jólléttel kapcsolatos formális oktatás sok országban régóta fellelhető az iskolai képzési rendszerben. A helyi nemzeti alaptanterv szerves részét képezi, és az iskoláknak kötelező azt beintegrálniuk a tananyagba Ausztráliában, Dániában, Finnországban, vagy Új-Zélandon is. Az egészségre nevelés általában a testnevelésóra keretein belül valósul meg, ritkább esetben van külön óra az egészségértés fejlesztésére. Úgy érzem, a kört lehetne bővíteni, hiszen bár nagyon fontos a rendszeres sportolás, de az egészségre és egészségtudatos magatartásra nevelés ettől sokkal komplexebb folyamat.

resized_shutterstock_394268764.png

Ami a témákat illeti, az Európai Unió az egészségügyi oktatáson belül tíz szűkebb területet azonosított. Ezek a következők: személyi higiénia és fogápolás, mentális egészség és érzelmi egyensúly, szexuális oktatás, családtervezés, táplálkozás, addiktív anyagok használata (legális és illegális), fizikai tevékenységek, környezettudatosság, elsősegély és balesetek megelőzése, fogyasztói oktatás. A kevésbé fejlett országoknál esetleg más témák élvezhetnek prioritást, így például a szoptatás és gyereknevelés, malária, AIDS stb.

Az egészségtudatosságra való nevelés majdnem mindenhol a ’forró témák’ közé tartozik, bár sokszor idejétmúlt eszközökkel és szemlélettel közelítenek a kérdés felé. Őszintén, nyíltan, de óvatosan, a gyermekeket nem riasztva kell elkezdeni az oktatást. Fontos, hogy a közlés ne egyirányú legyen, adjunk alkalmat a gyermekeknek a kérdezésre. A tananyagba beépített információátadás mellett érdemes „puha”, a gyermekek által kedvelt eszközökhöz is folyamodnunk. Igaz, még csak angolul, de egyre több applikáció érhető el, amelyek használatával a gyerekek játszva tanulhatnak. Az egészséges étkezést promotáló appok között olyanokat találhatunk, mint például az egész kicsiknek szóló Awesome Eats, az egészséges menü összeállításában segítséget nyújtó Yum Power, amely egyébként a diabéteszes gyerekek étrendjének kialakításában is hasznos lehet, vagy mondjuk a Foodspan, amely megtanítja, hogyan jut el az étel az asztalunkig, bemutatja az élelmiszergyártás folyamatát, de azt is, hogy hogyan csökkenhet az élelmiszer minősége a szállítás hatására. A szexuális egészség, illetve oktatás területéről ott van a Juicebox, de említhetjük a KidsDoc-ot is, amely a különféle betegségekről, sérülésekről ad információkat.

Nem lehete eleget ismételni, hogy az egészségértés fejlesztésébe be kell integrálnunk a különböző digitális eszközöket is, amelyek segítségével fogékonyabbá tehetjük a gyermekeket a téma iránt. Világszerte ez az irány.  Az oktatás területén különösen sikeres lehet a gamifikációs eszközök alkalmazása annak érdekében, hogy növeljük a gyerekek elköteleződését, produktivitását, tanulási hajlandóságát. A már említett, magyar vagy angol nyelvű applikációk mellett szóba jöhet minden olyan, megfelelően ellenőrzött és minőségében biztosított felület is, amely felkelti a gyermekek érdeklődését, így például a trendi, ugyanakkor színvonalas, egészséggel, étkezéssel, vagy sporttal foglalkozó blogok és vlogok is szóba jöhetnek.

Fontos, hogy akár hivatalos tanóráról vagy szakkörről, esetleg sporttevékenységről legyen szó, az átadott információ minőségének, a közlés / oktatás módjának és frekvenciájának olyannak kell lennie, ami életre szóló elköteleződést alakít ki a gyermekekben az egészséges életmód, a betegségek megelőzése, valamint a témával kapcsolatos megfelelő informálódás vonatkozásában.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://betegfokusz.blog.hu/api/trackback/id/tr4413587813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.