Betegfókusz

Az okos mobileszközök nagy segítséget nyújtanak az orvosoknak és a betegeknek is

2017. március 02. - Ficzere Andrea


Az okostelefonok megjelenése az egyik legnagyobb lépést jelentette az információgyűjtés, a különböző adatokhoz való hozzáférés, ill. a mindennapokat segítő informatikai alkalmazások használatában.  Milward Brown nemrégen publikált, 30 országot felölelő tanulmánya szerint a felnőtt lakosság átlagosan 147 percet használja okostelefonját, 91 százalékuk pedig non-stop – még alvás közben is – szó szerint karnyújtásnyi távolságon belül tartja a mobilját. Ezek az eszközök ma már az orvosok és a betegek számára is fontos segítséget jelentenek, s úgy tűnik, az ötletek, ill. újonnan kifejlesztett alkalmazások száma végtelen.

Külföldön, az Ipsos által végzett kutatás során több mint 300 gyakorló orvost kérdeztek meg  mobileszköz-használati szokásaikról. A felmérés az okostelefonok mellett a táblagépek használatára is rákérdezett. A megkérdezettek mindössze 21 százaléka mondta azt, hogy egyáltalán nem használ okostelefont, a tabletek esetében ez az arány 39 százalékot tett ki. Legnagyobb arányban jellemzően gyógyszerekkel kapcsolatos információknak – adagolási javaslatok, mellékhatások – néznek utána, ezt követi az orvosi kutatások eredményeinek megismerése és a nővérekkel és orvoskollégákkal történő kapcsolattartás, instrukcióadás.

betegfokusz_blog_telemedicina_20170302.jpg

Ma már tucatszámra érhetőek el olyan alkalmazások, melyeknek valamilyen egészségügyi, egészségmegőrző funkciójuk van. Ketchum erre vonatkozóan készített felmérést az Egyesült Államokban. Ennek eredményi a következők:

  • A megkérdezettek közel felének volt valamilyen egészségügyi, egészségmegőrzést segítő alkalmazás telepítve a telefonjára. Ezek jelentős része sporttevékenységet támogató, vagy gyógyszer-információkat tartalmazó és adagolást segítő, esetleg életfunkciókat ellenőrző alkalmazás volt.
  • Az okos mobileszközök tulajdonosai közül tízből hat nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen oszt meg saját magára vonatkozó egészségügyi adatokat orvosával az internet segítségével.
  • A megkérdezettek 83 százaléka legalább hetente egyszer használ valamilyen fitnesz alkalmazást.

A fenti kutatás eredményei magukban is érdekesek, ugyanakkor egy nagyon fontos dologra is felhívják a figyelmet: az emberek egyre tudatosabbak saját egészségüket illetően, figyelemmel kísérik egészségi állapotukat, s folyamatosan keresik az új lehetőségeket. Az okostelefonok, vagy más mobil eszközök az egészségügyben dolgozókat is segítik abban, hogy kapcsolatba lépjenek pácienseikkel (például a háziorvosok számára lehet ez egy fontos tanulság, hiszen így azokat a pácienseiket is nyomon követhetik, akik egyébként csak jogosítványukat meghosszabbítani járnak orvosukhoz), támogassák őket egészségük megőrzésében, betegség esetén pedig erőforrásokat spórolva gyorsítsák gyógyulásukat, felügyeljék a rehabilitációt vagy segítsék a súlyos betegek otthoni ápolását. Egy frissen diagnosztizált cukorbetegnek például hatalmas segítséget jelenthetnek az okos eszközökön futó alkalmazások abban, hogy átalakítsák a napi életvitelüket, megszabaduljanak a rossz szokásaiktól, illetve könnyebben alkalmazkodjanak a betegségük kezeléséhez szükséges változásokhoz.

A telemedicina terjedését és hatékonyabbá tételét ma már a technológia fejlődése is támogatja. Az okostelefonok az egyre nagyobb felbontású kamerák, egyre érzékenyebb mikrofonok, ill. a megfelelő applikációk révén alkalmassá tehetők az elsőlépcsős diagnosztizálásra és a gyógyulás folyamatának felügyeletére. Kiragadott példaként olyan programok is elérhetőek, melyek révén a légzéshangok elemzésével diagnosztizálni lehet az asztmatikus tüneteket, vagy éppen a kamera és vaku használatával olyan egyszerű vérvizsgálatokat is el lehet végezni, mint pl. a vas- vagy hemoglobintartalom mérése.



A bejegyzés trackback címe:

https://betegfokusz.blog.hu/api/trackback/id/tr2312306683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.